Ez a bringa azért is nagyon kedves nekem, mert úgy vettem meg, hogy pontosan tudtam: semmi szükségem rá, fogalmam sincs, mit kezdek majd vele. Azóta persze nagyon is lett, de éreztem, hogy kell, és hogy elképzelhetetlen, hogy ez másé legyen. A Vaterán vettem, villámáron, meg se kérdeztem, hogy mi működik rajta és mi nem. Egyébként mindene jó volt.

A 27 1 1/4-es kerekeket cserélnem kellett. Elöl azért, mert bár szépen kicentrírozták, a felnin látszott egy korábbi ronda sérülés nyoma. Vagy villamossínbe akadt bele, vagy kapott egy randa felütést. Szépen rendbe hozták, tojás se volt, nyolcas se maradt benne, de az oldala elég neccesen nézett ki a sérülés helyén. Hátul szintén találtam gyanús nyomokat, és ha már elöl csere, akkor itt is.

A gyári Shimano Positron váltó egy jópofa, de macerás szerkezet, ezért átmenetileg Tourney-re cseréltem. Nemrég vadásztam hozzá egy tökéletes retró Raleigh váltót hátra, hamarosan felteszem. Mégiscsak jobban illik hozzá. De a Tourney nagyon megbízhatóan teljesít, és ez egy túrabringánál fontos szempont. És az Öreg Puch több ennél: ő családtag. Ha bringázni megy a femili, őt visszük. Magányos túrázgatásokra eddig ritkábban jártam vele. Oda inkább egysebikkel megyek. Azokkal sem probléma, ha hegyre kell feltekerni, nem hiányzik a váltó, a kerekei sokkal vékonyabbak, az Öreg Puch tiszteletreméltó 6 barjánál is másfélszer nagyobb keréknyomás és a már-már slick Schwalbe Lugano gumik pótolják azt, amiről le kell mondanom a sebváltó mellőzése miatt. De azért el-eljárok az Öreggel túrázni havonta néhány alkalommal, hadd forogjon a gépzsír a csapágyakban.

Az eredeti, segédkaros fékkarokat és a kicsit viseltesebb Weinmann patkófékeket lecseréltem, a bowdenezés pedig bekerült a kormánybandázs alá.

Ha az egysebi - ami valójában városi műfaj, csak vagyok annyira extrémes, hogy vidékre is eljárok vele - műfajilag olyan, mint egy sportkocsi, akkor az Öreg Puch egy családi kombi Volvo valami turbós, benzines motorral, szóval feltétlenül a jobbik fajtából. Amióta eldőlt, hogy ő lesz az útitársam a Balatonkörön, kapott is néhány volvósan kényelmes és volvósan nehéz extrát. És bár így tényleg felszedett pár kiló pluszt, megmaradt annak a sportos harmincasnak, amilyennek megszerette őt a világ. De főleg én.

Mivel a Balatonkör 206 kilométer, és ekkora távot egy seggel még soha nem ültem végig, az alábbiakra kellett felkészülnöm, és ennek megfelelően felkészítenem a biciklit is. A hagyományos középcsapágy kiválóan teljesített idáig, és szép dolog a retróság, meg a ragaszkodás, azért egy monoblokk elodázhatatlan döntésnek tűnt. Jó döntés volt: a középcsapágy tengelye annak ellenére elkezdett már kráteresedni ott, ahol elgördülnek rajta a csapágygolyók, hogy makulátlan állagú és kellő mennyiségű zsírban futott a szerkezet. Ez van, ha valami hosszú időn keresztül nagy igénybevételt kap. Amikor a fiam féltandemjét húzom, azért rakni kell neki rendesen, és ez meglátszott ezen az alkatrészen is.

Felszereltem még egy zselés nyerget - a Csepel Royal nyereg nagyon szép, de egy teljes napig nem lehet kibírni rajta. A hazai bringautak és különösen a Balaton körüli bicikliút aszfaltminőségét ismerve jónak láttam feltenni még egy teleszkópos nyeregcsövet is. Mindkét döntésem helyesnek bizonyult.

Általában sisaktükörrel szoktam közlekedni, de mivel kalkulálnom kellett egy esetleges bukással is - a nagy tömegben elég sokan ütköztek vagy estek -, jobbnak láttam, ha a visszapillantót a kormányvégre szerelem, ezért vettem egy Zefal minitükröt is.

A kormányról ledobtam a barna bandázst, és kékre cseréltem. Rá is fért, ment már eleget a régivel. Felszereltem még egy esőállónak látszó iPhone-tartót is.

Ami a súlytöbbletet jelentette - egész sokat -, az az agydinamó volt. A Fülöp Kerékpárnál fűztek nekem egy Shimano agydinamós kereket Weinmann felnire, ráadásul rekordidő alatt: reggel kiválasztottam a cuccokat, délután már mehettem is érte. Tipp: most, hogy már dúl a bringaszezon, és minden szervizes keze alatt nyitástól zárásig ég a munka, nem biztos, hogy akkor fognak a legjobban szeretni, ha ilyen sebességű munkát kérsz. Nagyon gyorsan és hibátlanul dolgoznak, de tavasszal-nyáron mindenki szervizeltet. Amikor én ezt a kereket rendeltem, még havazott, és nem sürgettem senkit. Csak ők meg nem váratnak senkit fölöslegesen. Ennyi.

A zselés nyereg és a teleszkópos nyeregcső:

Ilyen az országútihoz való kis tükör:

Nem, nem a világításhoz. Ahhoz vettem egy Magicshine MJ808E fedőnevű lámpát, ami innen elvilágít a Balatonig, meg vissza, az akkumulátora pedig az első feltöltéssel nekem 6 órát ment, és ez a későbbi töltések után még javulni fog. Tekintve, hogy a Balatonkör reggel 6-kor rajtol, és a legpesszimistább forgatókönyv szerint sem kell 6 óránál többet sötétben bringázni (sőt), semmi nem indokolta volna az agydinamót. (Tartalék lámpa egyébként is mindig van nálam.)

A menet közbeni elektromos töltés azért kellett, mert szerettem volna, ha az iPhone-t a túra teljes hosszán át használhatom. Egyrészt arra, hogy fusson rajta az Endomondo, másrészt jó, ha tudom nézni rajta az időjárást, nem baj, ha fut a Facebook, a Google Maps, és az se utolsó, ha lehet vele telefonálni, ha úgy hozná a szükség. 206 kilométer és várhatóan 10-15 órányi folyamatos GPS használat mellett mindenképp gondolni kell a töltésre. Na, ehhez kell az agydinamó.

Még mielőtt azt hinnéd, hogy elég az agydinamó kivezetését valahogy beküldeni egy USB csatlakozóba, és már tolhatod is rá az iPhone-t (vagy bármilyen más okostelefont), légyszi, időzz el itt pár percet, mert súlyos dollárokat és minimum egy agyvérzést takaríthatsz meg vele. Szóval. Az agydinamóból elvileg 6 voltos váltófeszültség vehető le, annyi watt, amennyit a dinamó ígér. Azonos típusok között is vannak kisebb és nagyobb teljesítményű darabok. A villanykörtének tökmindegy, hogy váltóáramot kap vagy egyenáramot: teszi a dolgát, izzik az izzószála, tehát világít. A LED-es lámpa már nem feltétlen ilyen egyszerű eset, a telefon meg főleg nem.

Illik a váltóáramot egyenirányítani, ami zeneileg művelt bringásoknak azonnal az AC-DC zenekart juttatja az eszébe. És valóban: el kell érni, hogy a telefon stabil 5 voltot kapjon, ha esik, ha fúj. És itt jön az első sokk: ha ráteszel egy voltmérőt az agydinamóra, és beállsz egy normál 25-27-es tempóra, akkor azt fogod látni, hogy kb. ugyanennyi volt jön ki belőle. Egy közepes lejtőn kitekersz belőle 50 voltot. Azért ennyivel már oda lehet hegeszteni az iPhone-t a kormányhoz. Szóval ne, soha ne kösd rá az agydinamót a telefonodra csak úgy, mert nagyon hamar nagyon ideges leszel.

Körülnéztem, és sem megbízható, sem megbízhatatlan megoldást nem találtam iPhone 5-höz. Megbízhatónak a gyári Apple terméket tartom kritika nélkül, korlátozottan megbízhatónak azt tartottam volna, amihez van legalább egy webes aloldalnyi leírás. Léteznek kütyük, de egyik sem volt meggyőző, és még a legmegbízhatóbbnak tűnőről is azt állította a gyártó, hogy iPhone-hoz nem jó. Aztán azt mondtam, hogy oké, majd ezt megoldjuk, és hetekig nem csináltam semmit. Végül maradt egy hét a rajtig, a kerék ott állt a garázsban, kütyünek meg még nyoma se volt. Konkrétan elszúrtam az időt, nem mentem utána a dolognak.

Aki tudja, hogy eredetileg repülőgép-műszerész vagyok (illetve voltam), most azt hiszi, hogy gyorsan építettem egy ilyen szerkezetet. De nem így történt, mert van egy Apukám, aki 50+ éve durvábbnál durvább elektronikai megoldásokat talál ki, és amikor elmeséltem neki, hogy milyen problémára keresek megoldást, azt mondta, hogy ez neki nem kihívás, illetve hogy épp hogy egy szép és izgalmas feladat, és dobjak el mindent, csak vigyem a kereket. Meg egy villát, amiben lehet pörgetni. Az én Apukám 70+ éves, és tavaly ősszel csuklás nélkül eltekert velem Szentendréről Visegrádra a hegyen át, majd vissza, szóval bringa ügyben ő is heavy metalt játszik.

Meg agydinamó-iPhone viszonylatban is ott van a spiccen, mert mire másnap megérkeztem a kerékkel, már egy tápegységről hajtotta az újonnan épített kütyü deszkamodelljét, és a saját iPhone-ját töltötte vele hibátlanul. Aztán a Velo-Powert (ez lett a kütyü neve) rákötöttük az agydinamóra, megpörgettük a kereket, néztük a voltmérőt és az oszcilloszkópot, és leesett az állunk. Hogy ez az agydinamó tényleg egy Paks. De a kütyü jól bírta.

Az iPhone-t mindenképp meg kellett védeni a túlfeszültségtől, a szerkezetet, ami ettől védte, és a nagyon stabil 5 voltot biztosította az USB kábeles töltéshez, na azt meg attól kellett megvédeni, hogy miközben védi az iPhone-t, el ne olvadjon. Műszeresen minden rendben volt. Ez volt szerdán. Pénteken már utaztam Földvárra, szombaton rajt. Kellett még egy tesztnap - kineveztük a csütörtököt.

Csütörtökön átszereltem a kereket, és az ideiglenes kivitelben is tetszetős, a 80-as évek FIAT autóinak formatervét idéző Velo-Powert felkütyültük az Öreg Puchra. Mivel minden ideiglenes volt, ezért tépőzáras schölniket (értsd: kábelrögzítő) használtunk, amitől az egész bringa kapott egy kis keleties hangulatot, de ez kifejezetten jól állt neki.

Így nézett ki az ideiglenes rögzítőkkel:

És ez volt a "műszerfal" az ideiglenes dobozzal:

A Balatonra utazás előtti napon mentünk egy kb. 20 kilométeres tesztet, és mindent rendben találtunk. A Velo-Power dobozára került egy kapcsoló is. Ezzel bármikor ki lehetett kapcsolni a töltést. Azért került a szerkezetre, hogy ha valamiért mégis túlmelegedne az igazi, nagy, 200 kilométeres teszten, vagy ha az emelkedőkön a dinamó túlságosan visszafogná a bringát, egyetlen mozdulattal ki lehessen kapcsolni. Egyikre se volt szükség, noha a túra elején pszichológiai okokból emelkedőn és szembeszélnél néha kikapcsoltam a töltést. Aztán később már akkor se.

100%-ra feltöltött akkuval indultam, és az első 35 kilométeren egyáltalán nem kapcsoltam be a töltést. Ezen a távon a telefon csak az Endomondo használatától 21%-ot merült, azaz 79%-on állt. Itt még Facebookoztam, telefonáltam haza, hogy igen, elindultunk, mindenki megvan és minden remekül működik. A töltést ezután a pihenő után kapcsoltam be. A többi pihenőhelyen is rendesen Facebookoztam, használtam Google Mapset, telefonáltam is, többször mentem úgy, hogy a telefon kijelzője világított, és a GPS folyamatosan mutatta, hol járunk. Amikor 10 óra használat után eleredt az eső, és a telefont, bár a tok védte, de biztos, ami biztos alapon lehúztam a töltésről, és eltettem a biciklitáskámba, még 65%-on állt az iPhone akkumulátora. Figyelembe véve, hogy a pihenőhelyeken is rendesen kapta a terhelést (ámde álló helyzetben természetesen nem töltöttem), ez nagyon rendben van.

Haladás közben még világító kijelzővel is nőtt az akku töltöttsége, és csak a pihenőhelyeken merült. Túlmelegedés nem kínozta, pedig rendesen sütött a nap is.

A Velo-Power erre a túrára még deszkamodell formában jött. A rendes, sokkal kisebbre megépíthető végleges nyomtatott áramköri lapot még csak ezután kapja meg, és beköltözik majd egy ennél kisebb dobozba. És ezentúl mindenhová velem jön, mert nagy hasznát vettem. Kösz, Apu!

Akit pedig a Balatonkör (is) érdekel, nos, vittünk egy kis sportkamerát, Sereg Krisztián levideózta vele az utat, én meg vágtam belőle egy ilyen kisfilmet:

Az élet rövid. Mehetsz bringával is!

:rock: