Papp Zolival már tavasz óta beszélgetünk arról, hogy milyen bringa is illene hozzá. Mint sokan - én is -, Zoli is első látásra belezúgott Heidemannba, a Zombikillerbe. Vettem is egy jóvágású országúti vázat, el is vittem homokfújatni, fényeztetni. Aztán egész tavasszal, egész nyáron szerveztük, hogy majd jól összejövünk, és megépítjük a bringát. Egyenes kormány, sárga-fekete dizájn - mint a Zombikiller. De nem jöttünk össze. Mindig közbejött valami. Először azt hittük, hogy rosszul szervezünk, azért. Tény, hogy nem voltunk a szervezés bajnokai, de nem ez volt a baj. Zolival nap mint nap beszélek, de legalább hetente ötször - nem itt volt a probléma. Ez őszre ki is derült. - Zoli, mikor legyen a nagy nap? Ott lóg a vázad a garázsban, megcsinálnám. Viszont tisztázni kéne valamit. Biztos, hogy egyenes kormányt akarsz? És biztos, hogy ez az a szín? Zoli, ez a bringa nem te vagy! - Hát akkor építs egy olyat, ami szerinted én vagyok - válaszolta erre. Addig térdeltem előtte a telefonban, amíg rábeszéltem az "Ülő Bika" dizájnra, vagyis a koskormányból brutális fűrészeléssel időfutam kormányra hajazó, iszonyatosan kényelmes verzióra. Le volt ragadva az egyenes kormánynál, és ebből az elképzeléséből nem lehetett kirobbantani, főleg, amikor meglátta Zatopek urat. De addig könyörögtem, míg azt mondta, oké, rám bízza. Aztán megkérdeztem, nem lehetne-e, hogy az egészet bízza rám, mindenestül. A színt, a formát, mindent. Zoli belement. Így nem egy unalmas Zombikiller-másolatot kellett építenem (semmiből nem jó két egyformát készíteni, nem kihívás), hanem kitalálhattam egy Zoli egyéniségéhez illő dizájnt. Amit nem árultam el, csak azt, hogy a bringa nem lesz sárga. Vettem egy 1989-es Favorit vázat. Ezt:  Zoli alapvetően konzervatív egyéniség, pörgős gondolkodással és hatalmas művészi vénával. Ha elképzelem, milyen autó állna jól neki, akkor a háború utáni Mercedesek jutottak az eszembe. Mercedes kabrio 1948-ból, valami ilyesmi, ebben a színben:  A Merciről mindenkinek a drogdílerség, a vastagnyakú, kopasz fíling, meg a kutyalánc vastagságú arany nyaklánc ugrik be. De ez nem az a fekete SEL Merci fíling, hanem az, ami a Mercedes mindig is volt, és lenni akart. Csak az elegancia, meg a régivágású úriemberség - mert Zoli ilyen. Nem ilyen, hanem konkrétan ez. És hogy miért lett a bringa neve Fangio? Juan Manuel Fangio minden idők egyik legnagyobb F-1-es autóversenyzője volt. 5 világbajnoki címet szerzett 4 különböző istálló színeiben. 51 versenyen indult, ebből 24-et megnyert. Senkinek nincs ilyen nyerési aránya ebben a sportban. Élete legnagyobb részében a Mercedest képviselte. Magától értetődik, hogy egy bringát, amit a Mercedes tökéletessége és eleganciája ihletett meg, egy legendáról, Fangióról nevezzek el. Elkezdtem szétszerelni a bringa alapját képező Favoritot. A kormányszár (magyarul: stucni) lazán összerohadt a villával. Semmivel nem lehetett kiszabadítani. Egy délelőttöt, egy flakon rozsdaoldót, meg a szlengszótár teljes tartalmát elhasználtam már rá, mégse mozdult. A bringaépítőnek három legjobb barátja van:
Megfigyeltem, hogy a Favorit vázak kifejezetten szeretnek összerohadni a villa-stucni találkozási pontban. És még valahol (itt is sokat vesződtem): a középcsapágynál. Jó sok rozsdaoldót és WD 40-et locsoltam a középcsapágy és a váz közötti menetbe, hogy meg tudjam mozdítani a berohadt alkatrészeket. Tulajdonképpen nem mondtam igazat, hogy a bringaépítőnek négy barátja van, mert van egy ötödik is: a véső. A középcsapágy házát csak ezzel tudtam megmozdítani. Még repülőgép-műszerész koromban tanultam, amikor Ferihegyről átmentünk 6 hét szakmai gyakorlatra a MÉM RSZ-hez, és Kamov helikoptereket szereltünk szét akárhány-ezer órás nagyszerviz alkalmából. Volt ott egy csomó brutálisan nagy csavar, tökéletesen berohadt állapotban. Na, ezeket kellett kicsavarni roncsolásmentesen. Az üdült alkoholista szerelő a következő szakmai tanácsot adta: "Figyelj, vedd a kezedbe a csavarhúzót, és káromkodjál. Ha nem megy, káromkodjál jobban. Ha úgy se megy, csavard egy kicsit erősebben." Ezt a szabályt követtem a vésővel is. Le is jött a középcsapágy. A régi szakiktól lehetett csak igazán megtanulni egy szakmát. A képen a lebontott váz, a dobozban a megmentett alkatrészek.  A homokfújó-szinterező műhelyben kértem, hogy hívjanak fel homokfújás után. Nézzük meg, mennyire van egyben a váz, nehogy kiderüljön, hogy belülről kifelé már elrohadt. Amikor szétszedtem, persze belenéztem, és nem láttam nyomát, de a nyeregvázcső-középcsapágy találkozás minden bringánál kényes terület, és itt azért a középcsapágyház olyan nagyon be volt rohadva, hogy féltem, abból a vízből, ami ezt berohasztotta ide, jutott följebb is. Szerencsére minden rendben volt. Amikor érte mentem, úgy nézett ki kívül-belül, mint amit most hoztak ki a gyárból. A vázat foszforsavas kezeléssel passziválták is, így a jövője is biztos, egyhamar nem fenyegeti a rozsda. Főleg, mivel tudom, hogy nem a szabad ég alatt fogják tárolni. Vettem hozzá egy gyönyörű króm első villát. A menet nem ért le a homlokcső magasságáig, de ezt hamar meg lehetett oldani. A szatyrokban pár új alkatrész a bringához. Sikerült megmenteni az eredeti Favorit első kereket a szárnyas anyákkal együtt és a Favorit váltókarokat is. Legnagyobb örömömre sikerült szereznem eredeti, nullkilométeres, sosem futott, eddig fel sem szerelt Barum 622-32-es külső gumikat. És nem, nem voltak berepedezve, szakszerűen tárolták őket, olyanok, mint új korukban. Csak van rajtuk egy eredeti "Made in Czehoslovakia" felirat, ami ma már pótolhatatlan. 10 ilyen gumit sikerült szereznem, négyet már elhasználtam. Kettőt Zatopekre, kettőt Fangio kapott meg. Kettő már foglalt. A maradék négyet jól elteszem. A hátsó kereket nem sikerült megmenteni, sem az eredeti Favorit racsnisort - ezt sajnos megette a sok használat, iszonyatos hangja volt, nem lehetett javítani, a zsír sem segített rajta. Kár érte, szép volt. Stucniból is nehéz volt hozzá illőt találni. Az egyik ronda volt, a másik szép, de az nem illeszkedett a kormányhoz. Végül egy másik Favorit stucniját kapta meg. Mindig a munka legvége a legizgalmasabb. Alig vártam, hogy már a nyereg és a kormánybandázs következzen. A bringa ezzel nyeri el végső formáját. Ez a dizájn majd fele. Amikor elkészült, megnyugodtam: ez a bringa tényleg olyan lett, mint a gazdája. Zoli, igazi örömmel építettem ezt a bringát! Kívánom, hogy használd egészséggel, tekerj bele sok ezer kilométert, és kereskedelmi mennyiségű sört bonts ki a nyeregcsövet rögzítő gyorszárral! :rock:         |
